Üdvözöljük honlapunkon!


Magánegészségügyi ellátásunk a jelenleg érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően a továbbiakban is működik. Önnek azonban lehetősége van online konzultációt is igénybe venni. Felhívjuk figyelmét, hogy az online konzultáció nem helyettesíti a szakorvosi vizsgálatot, de a találkozásmentes, online tanácsadás a jelenlegi járványügyi helyzet esetén lehetővé teszi az Ön számára, hogy biztonságban fel tudja tenni mindazokat a kérdéseket, mellyel korábban fel kellett keresnie háziorvosát/szakorvosát, hogy hiteles és megnyugtató válaszokat kapjon felmerülő problémáira.


Infektológusokból, immunológusokból, hepatológusokból álló csapatunk a mindennapi munkában részt vevő szakemberek, akik a témával kapcsolatban folyamatos képzésekben vesznek részt hazai és külföldi kongresszusokon, hiszen ezen szakág is dinamikusan változik, akár nagyon rövid idő alatt is. A tanácsadás során a legmegbízhatóbb és leggyakrabban frissített nemzetközi adatokból informálódunk.
Orvosszakmai vezető

Dr. Várkonyi István PhD

infektológus, klinikai farmakológus főorvos, immunológus, allergológus, repülőorvosi vizsgáló

Az egészségügyben szerzett több mint 20 éves tapasztalattal a háta mögött az imMed orvosszakmai vezetője.

További információ

Amiben a legjobbak vagyunk


Nemzetközi utazási medicina társaság tagja

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kijelölt együttműködő partnere

A Tiszántúl első és egyetlen utazási medicina és védőoltási központja

Infektológiai és trópusi betegségek ellátása

Munkatársaink


Dr. Várkonyi István PhD

orvosszakmai vezető

Részletek
Dr. Misák Olena

infektológus szakorvos

Részletek
Dr. Takács Viktória

szakorvos

Részletek
Dr. Bakos Imre

hepatológus, infektológus

Részletek
Borsi Ibolya

asszisztens

Részletek
Dr. Mahdi Mohamed

infektológus, virológus szakorvos

Részletek